Az Iszlám Állam átrajzolja a közel-keleti helyzetet

Nem született megállapodás hétfőn az iráni atomprogramról folytatott tárgyalásokon, így meghosszabbították azokat. A bejelentést, amely egy évvel korábban még válságot jelentett volna, most különösebb aggodalmak nélkül fogadták. Az Egyesült Államok és Irán kapcsolatában bekövetkezett változást az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet megjelenése idézte elő - állapította meg George Friedman, a texasi székhelyű Stratfor geopolitikai hírszerző és elemző cég elnöke.

A Geopolitical Weekly című online hetilapban a szerző rámutat: az IÁ ideológiai szempontból nem sokban különbözik a többi radikális iszlamista szervezettől, míg azonban az al-Kaida szórványos, bár kiterjedt terrorszervezet maradt, az IÁ földrajzi entitásként jelent meg Szíriában és Irakban. Ez a tény nem csak a térségbeli államok politikájának és egymáshoz való viszonyának az új helyzethez való igazítását követeli meg, de a regionális hatalmak - közöttük Törökország, Irán és Szaúd-Arábia - álláspontjának felülvizsgálatát is.

Irakban - Bagdadtól északra és nyugatra - a szunnita IÁ jelentős erőt képvisel, és fenyegeti Bagdad fennhatóságát, valamint a kurd területeken folyó kőolaj-kitermelést. Szíriában az IÁ hatása még összetettebb: egyfelől erősíti Bassár el-Aszad elnök rendszerét, másfelől gyengíti annak többi ellenzékét.

A szerző rámutat: az IÁ Irakban drámai módon felforgatta azt az erőegyensúlyt, amelynek tartósságában az Egyesült Államok reménykedett még azelőtt, hogy kivonta csapatait az országból. Washington erre a kihívásra azt a megoldást választotta, hogy légierőt és minimális létszámú szárazföldi egységeket küld az IÁ ellen, amíg létre nem hozza azt széleskörű regionális szövetséget, amely fel tudna lépni ellene.

Ennek a szövetségnek a kulcsa ma Törökország, a térség legnagyobb gazdaságával és hadseregével rendelkező regionális hatalma, amely szomszédos ország lévén a legsérülékenyebb a szíriai és iraki eseményekkel szemben. A Recep Tayyip Erdogan elnök vezette Törökország stratégiája a konfliktuskerülés, Washington viszont szeretné, hogy Ankara katonákkal részt vegyen az IÁ elleni hadműveletben.

Törökország nehéz helyzetben van. Ha az Egyesült Államok oldalán harcba száll az IÁ ellen, akkor csapatai olyan próba elé néznek, amelynek az eredménye kétséges. Törökország az Oszmán Birodalomhoz hasonló szerepben tűnne fel az arab világban, amit szeretne elkerülni. Ez a szerepvállalás Washingtonnak nem sikerült, de viszonylag simán kivonult Irakból.

A Törökország déli részét uraló bizonytalanság és az új szíriai és iraki területi entitás megjelenése ugyanakkor hatalmas veszélyt jelent Ankara számára. Törökország az Aszad-rendszer bukását szeretné, Washington viszont ódzkodik ettől, mert nem szeretne ajtót nyitni egy szunnita dzsihadista rendszer (vagy legalábbis egy dzsihadista anarchia) előtt.



Az IÁ megjelenése Irán térségbeli helyzetét is átértékelte. Teherán Irán-barát, síita vezetésű Irakot szeretne, de számolnia kell azzal a veszéllyel, hogy az IÁ képes lehet a bagdadi kormány megbénítására és Irán iraki befolyásának felszámolására.

Az IÁ további térnyerésének lehetősége ugyanúgy elfogadhatatlan Irán, mint az Egyesült Államok számára, közös érdekük egymáshoz közelítik őket. Számos jelentés érkezett az IÁ elleni amerikai-iráni katonai együttműködésről, miközben a két országot megosztó legfontosabb kérdés - az iráni atomprogramé - háttérbe szorul. A hétfői bejelentést, amely szerint a tárgyalásokon nem született megállapodás, a határidő kiterjesztése követte, és egyik fél sem tett olyan kijelentést, hogy a kudarc megváltoztatta volna a kialakult általános komfortérzetet.

"Mint már korábban is mondtuk, szállítható atomfegyvert előállítani sokkal nehezebb, mint uránt dúsítani, és Irán a közeljövőben nem lesz atomhatalom" - írta Friedman, aki szerint feltehetően ez lesz az amerikai álláspont is.

Az új iráni-amerikai egyetértés természetesen aggasztja Szaúd-Arábiát, a térség harmadik leggazdagabb államát, amely vetélytársat lát Iránban az Arab-öbölben. Rijádot jelentős mértékben érinti az Egyesült Államok növekvő önellátása az energiaforrásokból, mert drámai módon csökkentette a Washingtonra gyakorolt politikai befolyását.
A szerző szerint Washington nem bocsátkozik többhaderőnemes hadviselésbe Irakban, a regionális szövetség létrehozása az IÁ ellen pedig meglehetősen bonyolult: Ankara nagyobb engedmények nélkül nem hajlandó részt venni a harcban, Irán az atomprogramjára nehezedő nyomást akarja csökkenteni segítsége fejében, a szaúdiak pedig tisztában vannak az Irán jelentette kockázatokkal.

Az IÁ révén Washington ismét a régióval kapcsolatos politika középpontjába került, a nagyobb közel-keleti hatalmak pedig a vele való viszonyuk átgondolására kényszerülnek.

Friedman szerint nem valószínű az IÁ mint területi entitás fennmaradása. Ankara, Teherán és Rijád azt várja, hogy Washington oldja meg a kérdést légicsapásokkal és szárazföldi csapatokkal. Az Egyesült Államok ezekkel nem tudná felszámolni az IÁ-t, de visszakényszerítené a gerillaháborúba és a terrorizmusba.

A szervezet léte azonban - még ha ideiglenesen is - rádöbbenti a régiót, hogy nem számolt az aktuális valósággal.

"Ankara nem kerülheti el, hogy fokozottabban részt vegyen a konfliktusban, Teheránnak együtt kell élnie az Egyesült Államokkal, Rijádnak pedig komolyan számolnia kell kényes pontjaival. Az Egyesült Államok egyszerűen akkor is hazamehet, ha a térségben végül eluralkodik a káosz. A többiek azonban otthon vannak, és erre döbbentette rá őket az IÁ" - írja végezetül az elemző.